2009. július 20., hétfő

Csodabogárországban


Hát igen, Attila meg is jegyezte, hogy annyi mindent írok erre a blogra, hogy nem győzi olvasni... Már két hete Budapesten vagyok, még egy ennyi, és mehetek haza. Ismét fejtágítás, ismét furcsa emberek (ezért a Csodabogárország/Csodabogária), ugyanakkor meg új barátok, új ismerősök. De azért a család olykor erősssen hiányzik (székely szobatársam van, a szóhasználat nyomokban tartalmazhat tájnyelvi elemeket :)).
Voltunk a hétvégén Kecskeméten, és Abibaba után megnéztük Lilibabát is, vagy ahogy Szilárd hívja, Lilócskát, hát nagyon édes kisbabák. Fotók is lesznek majd mindkettőről.
Furcsa volt egy kicsit ismét Újpesten lenni, az egyházzenein, a fiatalságom/fiatalságunk talán legemlékezetesebb pillanatait töltöttük itt (igen, itt hallom Efit meg Szilárdot Besenyő Pista bácsiul "hja, fiacskááám..."-ozni két hangra, de azért a Magyar mise nem volt semmi). Mindig rossz szembesülni a dolgok változásával, azzal, hogy mások énekelnek már a kórusban, hogy folyton hiányérzetem van, mert a TÖBBIEK nincsenek ott, nekem speciell meg kell tanulnom az ilyeneket kezelni. Bár lehet, hogy ezzel mindenki így van. Vagy mi.
Voltam a János-hegyen is. A fotót direkt Attilának csatolom. Tudja ő, hogy miért :) A szájhagyománnyal ellentétben nem csatorna, zászlótartó. Erre most jöttem rá :D
Na, legyetek jók, remélem, nemsokára itthagyhatom Csodabogárisztánt, és sirülök haza, az én drága főüdijeimhez, hogy ësszem a zuzátokat!
Csók,
anyu (nem Bécsből, hanem) Pestről.

U.i. "te vagy dicsőségem, szabadítóm, ó, Istenem, ne késsél"